ferrari-kimi

Foldal
Foldal : Rikknen Barcelonban behzta idei 2. gyzelmt

Rikknen Barcelonban behzta idei 2. gyzelmt

F1hrek  2008.04.27. 16:10

A listavezet Kimi Rikknen gyzelmvel zrult az idei els eurpai futam, a Spanyol Nagydj. A Ferrari rmt a 2. helyen befut Felipe Massa tette teljess, a harmadik pezsgsveget pedig Lewis Hamilton bonthatta ki. Fernando Alonso motorhiba miatt az 5. helyrl esett ki.

Alonso mr a rajt eltt talpra ugrasztotta drukkereit, hiszen a spanyol a felvezet krn mikor odalpett a Renault-nak s a gumimelegts cljbl rngatni kezdte a korm

A rajt viszont mr nem a ktszeres vilgbajnokrl szlt, br az els mtereken gy tnt, hogy tartani tudja a lpst Rikknennel, m az els kanyarban mr a 3. rajtkockbl indul Felipe Massa is eltte volt.

Lewis Hamilton is elrbb lpett egy pozcit, vagyis megelzte Robert Kubict, gy a brit ldzbe vehette Alonst, ez pedig pikns csatt grt.

A rajt a mezny msodik felben azonban maradand nyomokat hagyott. Sebastian Vettel mr nem tudta kikerlni az eltte keresztbe ll Adrian Sutilt, s nekiment a Force Indinak, ezzel pedig mindkettjk versenye vget rt. A kt nmet a buktrben, veszlyes helyen "parkolt le" autjval, emiatt bekldtk a biztonsgi autt. A megklnbztet jelzst hasznl Mercedes 3 krn keresztl vezette a meznyt.



Az j rajt gond nlkl lezajlott, Kimi Rikknen knnyedn maga mgtt tartotta Masst, s a kiss elmlz Alonst. A spanyol mgtt a kt McLaren kztt Kubica autzott, a pontszerz helyeken pedig Heidfeld s Webber haladt.

Nelsinho Piquet a 10. helyen kocsikzott, m szeretett volna elrbb lpni, de nagy igyekezetben Trulli mgtt elfkezte magt, s visszaesett a mezny vgre, a kt Super Aguri el.

Nem sokkal ksbb azonban vgleg vget rt Piquet versenye, ugyanis a felzrkzs hevben prul jrt Sbastien Bourdais-val. A brazil egy balos kanyarban betette a Renault-t a Toro Rosso mell, de a francia valsznleg ksn vette szre kollgjt, s rhzta autjt. Piquet a plya mellett parkolt le, mg Bourdais a bokszba mg behajtott, de is feladta.

A bokszkillsokat, ahogyan vrni lehetett, Fernando Alonso kezdte meg a 15. kr vgn, gy ezzel valjban ki is szllt az lmezny kzdelmeibl, a 11. helyre jtt vissza. Meglepetsre azonban Massa is rkezett a 19. krben, majd utna egybl Rikknen is, de Hamilton s Kubica sem vrt sokat az els szervizelssel.

A vezetst gy Kovalainen vette t, m nem sokig lvezhette ezt a pozcit, mivel a 21. krben a 9-es kanyarban bal els durrdefektet kapott, s nagy sebessggel a gumifalba frdott. Azonnal rkezett a safety car, a finn kimentse pedig hossz perceket vett ignybe, a McLaren ugyanis nagyon belefrdott a gumiblk kz.

Kzben termszetesen a bokszutca bezrt, de ennek egy pilta ismt megitta a levt. Nick Heidfeld, aki ideiglenesen vezette a versenyt Kovalainen kiesse utn, a bokszba hajtott zemanyagrt (vlheten klnben kirlt volna a tankja), ez pedig stop&go bntetst vont maga utn. A peches nmet esete taln elrbb hozhatja a piltk ltal mr rgta brlt safety car-szably megvltoztatst.

Kovalainent hordgyon szlltottk el, de a finn szerencsre nemzetkzi jelzssel tette egyrtelmv, hogy a krlmnyekhez kpest jl van.

A biztonsgi aut killsa utn a sorrend lnyegben nem vltozott, de miutn Heidfeld letlttte bntetst, rtelemszeren az 5. helytl kezdve mindenki elrbb lphetett egy pozcit. A nap vesztese ezzel a mezny vgre kerlt.

A verseny felnl Alonso autjban a Renault motor megadta magt, gy a spanyol is versenybe szllt a legpechesebb versenyz cmrt, hiszen a ktszeres vilgbajnok az 5. helyrl esett ki hazai kznsge eltt... Ugyanebben a krben Rubens Barrichello is befejezte a Spanyol Nagydjat, a brazil rdekes krlmnyek kzt esett ki, egy krt pldul megtett gy, hogy els lgterelje a Honda al volt szorulva.

A kiesk tbort Nico Rosberg npestette tovbb, a Williamsben duruzsul Toyota motor ugyanis a 25 krben elnmult. A nmet a 7. helyen haladt, teht is igencsak bosszs lehet.

Az len a Ferrari zavartalanul haladt idei msodik kettsgyzelme fel, Hamilton s Kubica csak messzirl figyelte a vrsket. A lengyel mgtt kicsit leszakadva rkezett az ldzboly, amelyben pontszerz helyen tnt fel nhny meglep nv, hiszen Giancarlo Fisichella, Nakadzsima Kazuki, Jenson Button s David Coulthard is a legjobb nyolcban autzott krkn keresztl.

A bokszkillsa utn a 11. helyre kerl Fisichella lekzdhetetlen akadlyt jelentett Heidfeldnek, a Force India rutinos piltja meglepen jl tartotta magt. Az olasz ragaszkodsa rthet volt, hiszen elttk tbben is mg hivatalosak voltak a bokszutcba, teht a pontszerzs is elrhet kzelsgbe kerlt.

Az eddig csendesen autz David Coulthard ezttal is egy koccans miatt kerlt kpernyre. DC-t Timo Glock tmadta htulrl, de a nmet ksn fkezett, s kicsit eltraflta a sktot. A Toyota els szrnycserre szorult, Coulthard Red Bullja pedig bal hts defektet kapott, gy a pontszerzsre egyikknek sem maradt eslye.

Kzben Heidfeld megelzte Fisichellt, a nmet gy clba vehette a 8., mg pontszerz helyet, de mr nem rte utol Trullit.

10 krrel a leints eltt a kt Ferrari elkezdett lassulni, ezzel prhuzamosan Hamilton s Kubica gyorsult, ebbl addan a klnbsg cskkent az len ll du s az ldzk kztt. Komolyabb ts-vltsra azonban nem kerlt sor.

Kimi Rikknen teht elsknt szguldott be a clba, ezzel mr idei 2. futamgyzelmt knyvelhette el, aminek ksznheten sszetettben is megerstette vezeti helyt. Felipe Massa s Lewis Hamilton llhatott mg fel a dobogra.

A 4. helyen Robert Kubict intettk le, a lengyel roppant rtkes pontokat szerzett magnak s a BMW Saubernek is. Az tdik Mark Webber lett, aki gy megduplzta eddigi pontjait, s mr 8 egysg ll a neve mellett.

A sok kiesnek is ksznhet, hogy a 6. helyen Jenson Button rt clba, de ez semmit sem von le a Honda versenyzjnek rdemeibl. A pontszerzk sort Nakadzsima Kazuki s Jarno Trulli zrta. A 8. helyrl b 3 msodperccel maradt csak le a peches Nick Heidfeld.

Kimi Rikknen a gyzelemnek ksznheten mr 9 ponttal vezet Lewis Hamilton eltt, de az 5. helyezett Heidfeld htrnya is csak 13 pont. A vilgbajnoksg llsa elrhet ITT.

Spanyol Nagydj
2008. prilis 27. vasrnap
Vgeredmny
1. Kimi Rikknen
[Ferrari]
138:19.051 10 pont
2. Felipe Massa
[Ferrari]
+ 3.228 8 pont
3. Lewis Hamilton
[McLaren-Mercedes]
+ 4.187 6 pont
4. Robert Kubica
[BMW Sauber]
+ 5.694 5 pont
5. Mark Webber
[Red Bull Racing]
+ 35.938 4 pont
6. Jenson Button
[Honda]
+ 53.010 3 pont
7. Nakadzsima Kazuki
[Williams]
+ 58.244 2 pont
8. Jarno Trulli
[Toyota]
+ 59.435 1 pont
9. Nick Heidfeld
[BMW Sauber]
+ 1:03.073  
10. Giancarlo Fisichella
[Force India]
+ 1 kr  
11. Timo Glock
[Toyota]
+ 1 kr  
12. David Coulthard
[Red Bull Racing]
+ 1 kr  
13. Szato Takuma
[Super Aguri]
+ 1 kr  
Leggyorsabb kr
  Kimi Rikknen
[Ferrari]
1:21.670 (46. kr)  
Kiesk
14. Nico Rosberg
[Williams]
42.kr  
15. Rubens Barrichello
[Honda]
35.kr  
16. Fernando Alonso
[Renault]
35.kr  
17. Heikki Kovalainen
[McLaren-Mercedes]
22.kr  
18. Anthony Davidson
[Super Aguri]
9.kr  
19. Sbastien Bourdais
[Toro Rosso]
8.kr  
20. Nelsinho Piquet
[Renault]
7.kr  
21. Adrian Sutil
[Force India]
1.kr  
22. Sebastian Vettel
[Toro Rosso]
1.kr  

 

NAVIGATION

Men
Kimi Raiknnen

Kpek
Videk
Interjk
GP shop
Fan club
Formula 1
Versenyek
Extrk
Szrakozs
Vlemnyek
For you
Hungaroring

Ferrari
Michael Schumaher

Vendgknyv

Kimi Raikknen!!


http://felipemassa.extra.
http://heikkikovalienbrasil.
http://kitticskeoldala.gp.
http://kimi-the-best.extra.
http://asroma-addict.atw.hu
http://lola-iza-emma.gp.
http:/
/beverley-rose.try
http://kimi.vilaga.
http://kimiportal.extra.hu

More:


Oldalinfk
Nevem: Andi
Tma:Ferrari-Kimi.gp.
Induls:2007.01.31


Szmll

Induls: 2007-01-31
 

Bejelentkezs

Felhasznlnv:

Jelsz:
SgSg
Regisztrci
Elfelejtettem a jelszt
 

Szavazs

Lesz mg ilyen fantasztikus versenyz mint Kimi??

Soha az letbee !! Nla jobb nincs ;)
Majd kiderl..
Lesz biztos
Nem tudom
Szavazs llsa
Lezrt szavazsok
 

 


Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros    *****    10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints